Elite din Transilvania

1

Transilvania… Erdély, Siebenbürgen – ce a fost, ce este și ce poate să fie? Elitele sunt esența în orice societate… cred că aste este destul de clar pentru orice om inteligent. Dar cum se formează aceste elite, cum se structurează ele, ce conexiuni există cu elitele altor zone și cât de sănătoasă și prosperă trebuie să fie o societate care să permită susținerea unor elite compatibile cu zonele vârfurilor de performanță în societatea actuală globalizată? În mileniul ei de existență, Transilvania a dezvoltat elite intelectuale, științifice, politice de stil central-european, existând până în prima jumătate a secolului 20 o excelentă conexiune organică între centrele culturale ale peisajului european. După aceea a fost un dezastru… care are consecințe dramatice și acum. Se poate oare ieși din această stare… ori fenomenele derulate în societatea de azi nu permit speranțe-realiste?

2 3 4 5 6 7

Universități, centre de cercetare, muzee, societate civilă funcțională, publicații, conferințe, evenimente, legătură cu alte entități similare… toate acestea ar fi necesare pentru existența unei elite de secol 21. Dar, dintre toate acestea, universitățile sunt elemente esențiale, cu rol formator: prin ceea ce au produs facultățile din trecut, o societate are oameni capabili de a analiza și a interpreta situația, de a lua deciziile pe care le impune momentul… de a crea o viziune de viitor. Universitatea are rol nu doar de transfer al unor cunoștințe teoretice și practice, dar mai cu seamă de creare a unui orizont intelectual larg, apt de a ajuta definirea subiectelor importante, a susține cultura, creativitatea intelectuală & științifică și implicare socială. Pe la mijlocul secolului 16, Kolozsvár (ulterior redenumit Cluj) era deja centrul cultural al Transilvaniei. Bastionul Elitei Transilvane a fost Universitatea din Cluj, fondată în anul 1581 de către Báthory István, Principe al Transilvaniei și Rege al Poloniei; latina era limba de predare, iar studenții erau din diferite etnii și confesiuni; avea dreptul de a oferi titlurile consacrate în Europa: baccalaureus, magister artium şi doctor. Din secolul 16, Universitatea funcționează, cu intermitențele inevitabile – produse de valurile mai devastatoare ale timpurilor. Data fondării Universității din Cluj – 1581, devine mai relevantă în comparație cu data fondării Universității Eötvös Loránd (ELTE) din Budapesta – 1635, Universității Iași – 1860, Universității București – 1864. Limba de predare germană a fost instituită în Universitatea din Cluj când ea a fost reorganizată de împărătesa Maria Terezia în 1774-1776, iar în 1872 împăratul Franz Josef I transformă instituția într-o entitate cu predare exclusiv în maghiară Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem, deși ministrul maghiar al educației, Eötvös József susținea în 1868 nevoia de predare la Cluj în maghiară, română și germană. Savanții din Transilvania erau la nivel compatibil cu cei din alte centre universitare ale Europei. În 1919, biblioteca Universității din Cluj avea peste 400.000 de volume.

8 9 10

După situația post-Trianon resursele intelectuale umane ale Universității din Cluj au fost transferate la Budapesta (1919) și apoi la Universitatea Szeged (1921), care a devenit cea mai prestigioasă Universitate din Ungaria – spre exemplu profesorul Szent-Györgyi Albert fiind distins cu Premiul Nobel în 1937. Universitate cu româna ca limbă de predare este înființată la Cluj în 1919; în 1940 aceasta a fost retrasă la Sibiu și Timișoara, iar o parte a Universității Szeged a revenit la Cluj. În 1945, Universitatea românească este readusă la Cluj sub numele Universitatea Victor Babeș, iar învățământul universitar în limba maghiară este reorganizat sub denumirea Universitatea Bolyai. După 1947 statul comunist a degradat programatic învățământul universitar maghiar din Transilvania, din 1948 profesorii universitari care nu aveau cetățenie română au fost expulzați – fiind eventual înlocuiți cu oameni de calibru mai redus, multe facultăți fiind lipsite de personal, reduse treptat sau chiar desființate… Cele două entități au fost unificate în 1959 sub denumirea Universitatea Babeș-Bolyai, parțial ca o consecință a simpatiei studenților față de Revoluția Anticomunistă din Ungaria din 1956 – iar tirania național-comunismului a făcut ca universitari maghiari de vârf de la Cluj să se sinucidă, inclusiv Prorectorul. Dar, aceste elemente nu sunt surprinzătoare când știm cam care a fost soarta intelectualității românești în aceleași perioade (vezi Memorialul Durerii). Dintre personalitățile elitei intelectuale maghiare care au rămas la Cluj, mulți au ajuns să realizeze opere de valoare, cât se putea să se facă în situația care a existat.

11 12 13

Înfloritoare elite intelectuale maghiare, germane, evreiești și mai recent românești au dus la o diversitate multiculturală interesantă. Marile schimbări din secolul 20 au produs însă un dezastru generalizat, care a afectat dramatic atât elitele cât și societatea în ansamblul ei. Distrugerea elitelor este echivalentă cu decapitarea societății. Desigur, ceva prezență intelectuală a existat în orice perioadă, inclusiv în cele mai jalnice perioade ale național-comunismului care a fost la fel de malefic pentru societate precum a fost național-socialismul nazist din alte locuri. Dar, intelectualii erau retrași în turnuri de fildeș, prezența lor în societate era cvasi-inexistentă, orice manifestare de gândire putând duce la o experiență personală pe la canal sau în careva pușcărie – centru de re-educare echipat cu torționari (care azi, la 2 decenii după căderea comunismului, au pensii uriașe). O astfel de situație are consecințe catastrofale pe plan cultural, economic și social… precum și pe plan politic.

14

Schimbările din 1989 au adus un val de speranță, bazat pe o presupunere (nefondată) că libertatea va aduce și valoare. Dar valorile culturale care erau presupuse a exista prin sertare… de fapt nu existau… sau cel puțin nu erau la un nivel semnificativ. Societatea a fost mult mai afectată de seria de dezastre din secolul 20 decât se putea presupune până și de către cei care au tendințe mai pesimiste. Aveam de a constata existența unei societăți care nu își poate evalua propria ei situație, incapacitatea ei în domenii culturale, științifice, politice, economice, o societate marginalizată, aberantă și lipsită de elitele care puteau eventual să o pună pe o traiectorie de sustenabilitate.

15

După 1989, a existat o nouă epocă a redescoperii Europei și a Lumii de către cei anterior izolați în catacombele național-comunismului. Desigur, mulți au constat că aici nu mai există speranțe pentru ei, au plecat când au avut ocazia… așa că a rămas ceea ce se vede. Odată produsă revelația existenței unei lumi mai sofisticate, mai intelectualizate, unde există context-benefic pentru a te preocupa de cunoaștere, cercetare, știință, artă șamd… cei care aveau de ales între a se întoarce în Transilvania sau a rămâne altundeva… au ales în general a doua variantă. Se poate spera oare formarea unei noi elite transilvane sau condițiile actuale sunt prea catastrofale pentru a avea șanse reale? Există condiții economico-financiare care să permită o astfel de structurare… sau cvasitotalitatea celor care au ceva capacitate intelectuală mai relevantă sunt forțați să plece de aici… slugi undeva departe – să lucreze sub tutela celor cu drept autodeclarat de hegemonie în lumea actuală globalizată. Desigur, lumea evoluează iar în Transilvania există actualmente o viață intelectuală mai performantă decât cea care era în urmă cu secole… dar dacă am compara situația relativă față de alte centre de activitate intelectuală ale Europei și ale lumii globalizate… probabil că se poate constata o decădere și o marginalizare, o periferizare. Cu învățământul de stat aflat pe avarie, cultura și știința de facto lipsită de finanțare… cu decăderea și lipsa de perspectivă din societate… performanțele intelectuale nu au un context prea favorabil de manifestare. Creativitate intelectuală transilvană se poate face preponderent în domenii în care echipamentele-infrastructura nu sunt cele prioritare; a face performanță semnificativă în domenii de vârf ale cercetării științifice din celelalte domenii este o pretenție nerealistă la ora actuală. Astfel, zona are eventual capacitatea de a produce materie-primă care să fie supusă procesului de absorbție a creierelor către centrele de putere-intelectuală relevante ale lumii civilizate. Transilvania actuală este la cheremul unor interese exploatatoare din diferite alte zone, mai apropiate sau mai îndepărtate geografic… unele pe alte continente. Absorbția de resurse de către acele centre de interese nu se rezumă doar la materie primă clasică (lemn, minereuri etc)… ci mai grav… sunt absorbite capacitățile intelectuale. În timpul comunismului, forțele sovietice de la Moscova nu aveau interesul ca prin zonele de influență ale periferiilor să existe elite funcționale… existând programe coerente de distrugere a acestora; nu avem de ce să credem că actualele centre de putere sub influența cărora este azi Transilvania, ar avea altfel de dorințe. Totuși, apartenența de UE și NATO dă speranțe ca măcar situațiile conflictuale din interior să fie încercate a ajunge rezolvate pe o cale pașnică.

16

Cei educați în anii comunismului… și în anii postcomunismului care a urmat, au tare ale sistemelor acestea aberante, indiferent că ajung să le conștientizeze… sau nu; o contaminare cu ideile perverse ale național-comunismului se păstrează în variate zone, la nivel individual și societal; desigur, pot să existe cunoștințe de specialitate rezultate mai ales din străduință personală, dar aceste sisteme dur anti-intelectuale, țărănizate și manelizate, sigur că au pus mârșave amprente, cu efecte de durată. Din acest punct de vedere, este o minune că mai există ceva viață intelectuală autentică prin peisajele transilvane trecute prin molimele secolului 20. Aceste problematici rămân destul de marginale în variate analize… ele sunt destul de dificil de analizat și inevitabil sunt rezultate din viziunile personale ale celor care le formulează; există și mulți care nu au ce să zică pe aceste subiecte… deși ele sunt vitale pentru un viitor cât de cât rezonabil al societății umane din Transilvania.

17

© dr. Peter Lengyel

PS. Poate măcar elitele ar trebui să învățam să ne respectăm unii pe alții, să acceptăm că avem fiecare identitatea noastră națională… suntem diferiți și că avem ceva care este de valoare în sufletul nostru uman.

PS2. Născut la Cluj la 23 februarie 1443, Mathias Rex a fost Rege al Ungariei între 1458-1490. Impunătorul grup statuar al lui Mátyás király – Regele Matei Corvin al Ungariei – este un monument realizat de Fadrusz János și ridicat în centrul Clujului în 1902. Statuia ecvestră a lui Corvin este flancată de statuile conducătorii oștii negre: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Báthori István și Szapolyai István. Dealtfel, mulajul statuii prezentat la Expoziția Mondială de la Paris în 1900, a primit Medalia de Aur… dintre sute de statui prezentate. La ceremonia din Cluj – 12 octombrie 1902 au participat de la Joseph Karl Ludwig von Österreich la reprezentanți ai elitelor vremii: a avut loc, pe lângă dezvelirea statuii lui Corvin, darea în folosință a Clădirii Centrale a Universității din Cluj, a Muzeului Etnografic și a Palatului Justiției.

PS3. Draft 1, adică textul va ajunge completat cu diferite alte aspecte pe care eu le consider ca fiind relevante. 🙂

Acest articol a fost publicat în Splendori in Iubita Noastra Transilvania. Pune un semn de carte cu legătura permanentă.

11 răspunsuri la Elite din Transilvania

  1. Zgabeata Iftode zice:

    Sa ne intelegem pana la 1918, elitele maghiare din cluj si mai ales cele pregatite la universitatea maghiara nu au avut nici o legatura cu romanii. De fapt universitatea din cluj indiferent cand a fost infiintata nu a avut nici o legatura cu romanii decat dupa 1918.

  2. peterlengyel zice:

    Beszélgetés báró Bánffy Farkassal Kolozsváron

    http://kolozsvaros.ro/web/kolozsvaros/-/beszelgetes-baro-banffy-farkassal-kolozsvaron

    Családi birtokaik visszaszerzése felér egy kalandregénnyel

    Báró Bánffy Farkas a kolozsvári Nyitott szemmel című beszélgetősorozat e havi kiadásának vendége. A beszélgetést csütörtökön 18 órától tartják a Györkös Mányi Albert Emlékházban.

    Természetes közegéből kiszakított és elűzött arisztokrata család, a losonczi báró Bánffyak leszármazottja Farkas, a fugadi báró, aki friss diplomás mérnökként „magyarnak mutatóba” költözött haza a visszaszolgáltatott Fehér megyei családi fészekbe 2007-ben. Otthon érzi magát Erdélyben és a családi legendáriumban egyaránt – ez neveltetés kérdése is a Bánffyaknál. Döntése történeti romantika, kötelességtudat és gazdasági ráció függvénye egyidőben.

    Családi birtokaik visszaszerzése felér egy kalandregénnyel:

    a fugadi báró töretlen kitartással és magabiztossággal kilincseli végig a román államigazgatás különféle hivatalait, lelkesedése pedig nem hiábavaló. Birtokot igazgat, néptánctábort szervez, közösségi központról álmodik. Műemlék épületek rehabilitációja, mintagazdaság, munkahelyteremtés – és mindaz, ami ezzel jár, hosszú távon számításba jön a báró életében. „Ez egy nagy Monopoly – vallja Bánffy Farkas, aki pontosan tudja, hol a helye a világban, Erdélyben és az erdélyi magyar arisztokrácia 21. századi palettáján” – írták a beszélgetés szervezői. A kolozsvári beszélgető est házigazdája Laczkó Vass Róbert.

    forrás: Közlemény

  3. peterlengyel zice:

    Demjén Ferenc – Honfoglalás

    Kell még egy szó,
    mielőtt mennél.
    Kell még egy ölelés,
    ami végig elkísér.
    Az úton majd néha,
    gondolj reám –
    ez a föld a tiéd,
    ha elmész visszavár!
    Nézz rám és lásd
    csillagokra lépsz,
    nézz rám tovatűnt
    a régi szenvedés,
    hol a fák az égig érnek
    ott megérint a fény.
    Tudod jól, hova mész –
    de végül hazatérsz!

    Ref.:

    Szállj, szállj sólyom szárnyán
    három hegyen túl;
    Szállj, szállj ott/én várok rád,
    ahol véget ér az út…

    Úgy kell, hogy te is értsd –
    nem éltél hiába.
    Az a hely, ahol élsz –
    világnak világa.
    Az égig érő fának
    ha nem nő újra ága,
    úgy élj, te legyél –
    virágnak virága!

    Ref.:

    Nézz rám, s ne ígérj;
    Nézz rám sose félj –
    ha nincs hely, ahol élj –
    indulj hazafelé!

  4. peterlengyel zice:

    Miért nem örül a magyar december elsején?

    https://erdelyimagyar.wordpress.com/2014/12/01/miert-nem-orul-a-magyar-december-elsejen/

    Miért nem örül a magyar december elsején? Tudor Duică megmondja.

    Nagyon sok román őszintén felháborodik azon, hogy magyar polgártársaik december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén nem örvendeznek velük együtt, sőt, komor, a magyarságra nézve gyászos napnak tartják azt…

    Elemezzük egy kicsit alaposabban ezt a kérdést…

    Az egyik ok a gyulafehérvári nyilatkozat rendelkezéseinek be nem tartása, mely, többek között, a következőket mondta ki:

    „Teljes nemzeti szabadság minden együttélő népnek. Minden nép a saját kebeléből származó egyének által, saját nyelvén fogja képezni, igazgatni magát és ítélkezni maga felett. Minden nép az őt alkotó egyének számának megfelelő arányban kap képviseletet az ország törvényhozó testületeiben és kormányában.”

    Ha akkor, 1920-ban, amikor Erdély népességének 53 százaléka volt román, a többi 47 százalék más etnikai közösség tagja, csak nagyon kis mértékben alkalmazták azt a teljes nemzeti szabadságnak nevezett koncepciót, vajon most mennyi esély van rá, amikor a románok a népesség 73 százalékát teszik ki…

    Hol volt a törvényhozó testületekben való képviselet joga, amikor az etnikai közösségeknekegyetlen képviselőjük sem volt Erdély Kormányzó Tanácsában? Már az elejétől kezdve úrhatnám stílussal indítottunk, és ennek a politikának a szerencsétlen következményét éljük át teljes mértékben ma is. Erdélyt, a Bánságot és Bukovinát
    meghódított területekként kezelték, ez a szomorú igazság.

    Persze, a nyilatkozat nem volt kötelező érvényű, de a román politikusok – legalábbis erkölcsi szempontból – súlyos hibát követtek el Erdély 43 százaléknyi nem román polgárával szemben…

    „Egyenlő jogok és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam minden felekezete számára.”

    Ma, amikor az ortodox egyház állam az államban, mégis mit gondoltok, hogyan érzik magukat a többi felekezet tagjai? Mégis mit gondoltok, hogy érzik magukat a görög-katolikusok, a római katolikusok, a reformátusok, az unitáriusok, az evangélikusok az ortodox ultranacionalista offenzíva láttán? Mégis mit gondoltok, hogyan érezzük magunkat mi, erdélyiek és bánságiak, etnikumtól függetlenül, egy államegyház típusú szervezet
    folyamatos és agresszív offenzívájával szemben?

    A román állam, szándékosan, vagy sem – ezt döntsétek el ti –, hibát hibára halmozott.Szinte indigóval másolta le pont az osztrák–magyar állam által elkövetett tévedéseket! Mondunk néhány hasonmás példát:

    – a nem román keresztneveket román megfelelőjükre cserélték;

    – megteremtették az önkormányzás, az autonómia teljes hiányát, és idővel létrehoztak egy szuperközpontosított, nacionalista államot;

    – megváltoztatták több száz település magyar vagy német nevét, bizonyos időszakokban még a települések és földrajzi helyek magyar nevének használatát is tiltották;

    – a természetes asszimiláció nem szokatlan jelensége mellett (1867 és 1918 között 2 százalékkal csökkent a román népesség), az állam brutális politikát folytatott az erdélyi és bánsági városok etnikai arányainak megváltoztatására, így aztán 1918-tól mostanáig a románok aránya Erdélyben és a Bánságban az 1918-as 53 százalékról 73 százalékra nőtt.

    A városokban egyszerűen megfordították a százalékos arányokat, nem törődve e térségek évszázados hagyományaival. Persze, egyes városokban több románra volt szükség, de amit tettünk, az a jóérzés minden határán túlment.

    Az 1990 után készített becslések szerint kb. 1.000.000 román érkezett az Ókirályságból (Regátból) Erdélybe és a Bánságba. A szászok, svábok és zsidók 85-90 százaléka eltűnt, a magyarok több mint 500.000 embert vesztettek, az erdélyi és a bánsági románok szintén kevesebben lettek 700.000 fővel. Erdélynek és a Bánságnak ma már csak 6.450.000 lakója van, ez Románia lakosságának kb. 33 százaléka…

    A magyarok által a dualista korszakban elkövetett hibák nyilvánvalóak és minden tisztességes magyar nem restelli ezt elismerni. De valószínűleg sokkal egyszerűbb a fogat fogért elvet alkalmazni, mint megpróbálni becsületesen megoldani a gondokat.

    Íme, miért nem boldogok a magyarok december 1-én, és miért vélik úgy, hogy a mai nap nemzeti ünneppé történő kijelölése szándékosan ellenük történt, miközben simán lehetett volna másik megoldást találni, ami nem piszkálta volna fel a gyanakvásokat. Ennek ellenére tiszteletben tartják, de egy kicsit túlzás tőlük elvárni, hogy repessenek az örömtől!

    Állandóan azt kérjük tőlük, hogy legyenek jó románok, legyenek szolidárisak, de mindig másodrangú polgárokként kezeltük őket. Ha pedig valamelyikük meg mer szólalni, rögtön eszébe juttatjuk, hogy ők is így bántak velünk a történelem folyamán, és ha nem tetszik, menjenek Magyarországra!

    2014-ben, a civilizált Európában nem ez, hanem a romániai etnikai és vallási közösségek hagyományai, kultúrája, öröksége iránti sokkal nagyobb
    nyitottság a megoldás.

    Ahhoz, hogy december 1-e valóban minden román állampolgár nemzeti ünnepe legyen, toleránsabbaknak kell majd lennünk és el kell fogadnunk a különbözőségeinket. Mert ezek a különbségek adják Erdély és a Bánság báját.

    Gyerünk, mentsük meg, amit még meg lehet, és ne hagyjuk, hogy a gyűlölet és a sovinizmus élvezzen elsőbbséget közöttünk.

    A románok és magyarok előtt nagy jó távlatok állnak, egyetlen feltétellel: tanulják meg kölcsönösen tisztelni egymást!

    Kós Károly szavaival zárnám soraimat:

    „Az erdélyi embert minden vonatkozásban determinálja ez a föld. […] Van erdélyi psziché, amely nem az erdélyi magyarság privilégiuma, de predesztinációja az erdélyi németségnek és románságnak is.”

    A románt kicserélhetitek magyarra és ugyanazt az eredményt kapjátok.

    „Ezer esztendő alatt Erdély földjén megtörténik az a gyönyörű csuda, hogy három nép és három kultúra éli életét egymás mellett úgy, hogy mindhárom megőrzi – mert megőrizheti – a maga külön való egyéniségét, de amellett közös és minden környező néptől idegen és rokon néptől és kultúrától elütő karaktert is veszen fel.”

    Ha egyszer s mindenkorra megértjük, hogy sokkal fontosabb az, ami összeköt, mint ami szétválaszt minket, akkor gyermekeink – nemsokára – azt mondhatják majd: december 1-e, vagy március 15-e egyesítenek, nem pedig megosztanak bennünket…

    O sărbătoare care dezbină, 1 Decembrie 1918

    http://corbiialbi.ro/index.php/contact/94-o-s-rb-toare-care-dezbin-1-decembrie-1918/

    Foarte mulţi români sunt sincer indignaţi de ce concetăţenii lor maghiari, nu se bucură la unison cu ei, de 1 Decembrie, Ziua Naţională a României, ba mai mult o consideră o zi funestă, de doliu pentru maghiarime…

    Hai să analizăm această chestiune pe îndelete…

    Un prim răspuns îl găsim în nerespectarea prevederilor Declaraţiei de la Alba Iulia, care spunea printre altele:

    „Deplină libertate naţională pentru toate popoarele conlocuitoare. Fiecare popor se va instrui, administra şi judeca în limba sa proprie, prin indivizi din sânul său şi fiecare popor va primi drept de reprezentare în corpurile legiuitoare şi la guvernarea ţării în proporţie, cu numărul indivizilor ce-l alcătuiesc.”

    Oare ce şanse mai sunt azi, de a aplica acel concept numit deplină libertate naţională, când atunci la 1918, cu 53% din populaţia Transilvaniei formată din români şi 47% din alte comunităţi etnice, nu s-a aplicat decât în foarte mică măsură, azi, când 73% din populaţie este formată din români…

    Unde a fost dreptul de reprezentare în corpurile legiuitoare, când din Consiliul Dirigent al Transilvaniei, nu a făcut parte nici un reprezentant al comunităţilor etnice? De la început am pornit cu aere de stăpîni, iar rezultatul nefast al acestei politici îl trăim din plin şi astăzi. Transilvania, Banatul şi Bucovina, au fost tratate ca nişte teritorii cucerite, acesta este tristul adevăr…

    Desigur, acea Declaraţie nu era obligatorie, dar din punct de vedere moral cel puţin, politicienii români au greşit flagrant faţă de cei 43% dintre cetăţenii Transilvaniei, care nu erau români…
    „Egală îndreptăţire şi deplină libertate autonomă confesională pentru toate confesiunile din Stat.”
    Azi, când biserica ortodoxă este stat în stat, cam cum credeţi că se simt membri celorlalte confesiuni? Cum credeţi că se simt greco-catolicii, romano-catolicii, reformaţii, unitarienii sau evanghelicii, în faţa ofensivei ultranaţionalismului ortodox? Cum credeţi că ne simţim noi ardelenii şi bănăţenii, indiferent de etnie, în faţa acestei ofensive continue şi agresive, a unei biserici de tip stat?
    Intenţionat sau nu, vă las pe voi să spuneţi, statul român a comis greşeli după greşeli, repetând parcă trase la indigo, exact greşelile comise de statul austro-ungar ! Să dăm câteva exemple în oglindă:

    – prenumele neromâneşti au fost schimbate în variantele româneşti
    – lipsa totală a autoguvernării, autonomiei, creându-se în timp un stat supercentralizat şi naţionalist
    – înainte de 1918 se învăţa istoria şi geografia în limba maghiară, am preluat şi noi exact la fe !
    -s-au schimbat denumirile maghiare sau germane la sute de localităţi, în unele perioade interzicându-se chiar şi folosirea numelor maghiare pentru localităţi şi denumiri geografice.
    – pe lângă fenomenul normal de asimilare natural (între 1867-1918, populaţia românească a scăzut cu 2%) s-a dus o politică de stat brutală, pentru schimbarea raportului etnic în oraşele din Transilvania şi Banat, astfel încât din 1918 până azi, procentul românilor din Transilvania şi Banat a crescut de la 53% în 1918, la 73%.

    În oraşe, raporturile procentuale au fost pur şi simplu inversate, fără să se ţină cont de tradiţiile de secole ale acestor regiuni. Sigur că era nevoie de români mai mulţi în unele oraşe, dar ceea ce am făcut noi, a depăşit nişte limite ale bunului simţ.

    După estimările făcute după 1990, cca 1,000,000 de români din Vechiul Regat au venit în Transilvania şi Banat. Saşii, şvabii şi evreii au dispărut în proporţie de 85-90%, maghiarii au pierdut peste 500 000 de persoane, iar românii ardeleni şi bănăţeni au pierdut şi ei peste 700 000 de persoane. Azi, Transilvania şi Banatul mai au 6 450 000 de locuitori, cca 33% din populaţia României…

    Greşelile făcute de maghiari, în perioada dualistă, sunt evidente şi orice maghiar corect le recunoaşte cu jenă. Dar probabil că e mult mai simplu să aplici principiul dinte pentru dinte, decât să încerci să rezolvi problemele onest.
    Iată de ce, maghiarii nu sunt fericiţi de 1 Decembrie şi consideră că alegerea ca zi naţională este făcută intenţionat împotriva lor, când se putea găsi foarte uşor orice altă variantă, care să nu le zgândăre susceptibilităţile. Cu toate acestea o respectă, dar să le ceri să şi exulte de bucurie, e un pic cam mult!

    Le cerem mereu să fie buni români, să fie solidari, dar i-am tratat totdeauna ca cetăţeni de rangul doi. Iar dacă vreunul îndrăzneşte să comenteze, imediat îi aducem aminte că şi ei ne-au tratat la fel de-a lungul istoriei, sau dacă nu le convine, să plece în Ungaria !

    Nu aceasta este soluţia în anul 2014, în Europa civilizată, ci o mult mai mare deschidere faţă de tradiţiile, cultura, patrimoniul comunităţilor etnice şi religioase din România.

    Pentru ca ziua de 1 Decembrie să fie cu adevărat o zi a naţională a tuturor cetăţenilor români, va trebui să fim mai toleranţi şi să acceptăm diferenţele dintre noi. Fiindcă aceste diferenţe, dau farmecul unic al Transilvaniei şi Banatului.

    Haideţi să salvăm ce se mai poate salva şi să nu lăsăm ura şi şovinismul să prevaleze între noi.
    Românii şi maghiarii au în faţă o perspectivă foarte bună, cu o singură condiţie: să înveţe a se respecta reciproc !

    Aş încheia acest text, cu cuvintele lui Kós Károly:

    „Omul transilvan este determinat de acest pământ sub toate aspectele […]. Există un psihic transilvan, care nu este un privilegiu al maghiarimii ardelene, ci şi o predestinaţie a comunităţilor germane şi române din Transilvania.”

    Puteţi schimba român cu maghiar şi veţi obţine acelaşi rezultat.

    „De o mie de ani se petrece pe pământul Transilvaniei miracolul celor trei popoare şi culturi, care trăiesc laolaltă păstrându-şi – pentru că pot să-şi păstreze – caracterul particular, dar pe lângă acesta îmbracă şi un caracter comun, care le diferenţiază faţă de toate popoarele şi culturile din jurul lor.”

    Dacă vom înţelege odată pentru totdeauna că ceea ce ne uneşte este mult mai important, decât ceea ce ne desparte, atunci copiii noştri vor putea spune, nu peste mult timp: 1 decembrie, sau 15 martie ne unesc şi nu ne dezbină…

  5. peterlengyel zice:

    Gyarapodó magyarság – mozgalom

    „Tudjuk, hogy a magyarság népesedési mutatói a Kárpát-haza egész területén és a diaszpóra közösségeiben is negatív előjelűek. Előrejelzések készülnek arról, hogy hányan leszünk tíz év múlva, húsz év múlva, vagy éppenséggel 2100-ban. Sokan megállíthatatlan folyamatnak tartják a népességcsökkenést, s vele végleges térvesztésünket a ránk bízott tájakon, mások folyton a múltunkat siratják, a jövőt pedig kilátástalannak látják. Mert nincs elég hitük… Én hiszek a nemzetem küldetésében, a szebb és békésebb jövendőben, s érzékelem az ébredést. Megtapasztaltam, hogy létezik magyar összefogás, s meg vagyok győződve arról, ha hitben és erkölcsben képesek leszünk megerősödni, akkor miénk a JÖVŐ! A jövőnket mi teremtjük azzal, ahogyan a mában cselekszünk. Legyen legalább mustármagnyi a hitünk, és akkor képesek leszünk arra, hogy néhány évtized alatt a mostani 1,3-as demográfiai mutatónkat 2-es fölé gyarapítsuk! Ez a honlap és az általa meghirdetett mozgalom a magyarság számbeli gyarapodása érdekében jött létre.”

    https://eloszekelyfold.wordpress.com/2015/12/04/gyarapodo-magyarsag-mozgalom/

  6. peterlengyel zice:

    Kós Károly: LEVÉL A BALÁZSFALVI GYŰLÉSRŐL

    Kalotaszeg, 1911. szeptember 4.

    Mélyen Tisztelt Szerkesztő Uram!

    Ha én itt Erdélyben magyar pap volnék, akkor a tegnapi vasárnapon prédikációm textusát Dávid zsoltáraiból választottam volna: „Uram, mily nagyon megsokasodtak az én ellenségeim! Mily sokan vannak az ellenem támadók.” (3. zsoltár, 2. vers) Mert én láttam az Astra gyűlését, és erdélyi magyar népemnek szerettem volna beszélni a balázsfalvi napokról. Láttam azt az ünnepet és tudom, hogy az ott Erdély oláhságának győzelme volt rajtunk. Beszélnek az ellenségeinkről az én népemnek, de nem szidnám őket, és nem kicsinyelném az ő munkájukat. Mert láttam Balázsfalván seregleni hatezer romániai urakat és asszonyokat, és országunk minden szegletéből főpapokat, tanárokat, birtokosokat, ügyvédeket és képviselőket, szegény prédikátorokat és dászkeleket, iparost, kiskereskedőt és pórnépet; egy egész társadalmat.

    Ez a sok különböző ember mind lelkesedésből, saját jószántából jött oda, nem inni, nem mulatni, csak lelkesedni, csak tanulni, vezéreit meghallgatni, hogy szavukat szívébe vésve, újabb tíz esztendőre való munkakedvet, nemzeti gondolatot vihessen haza az otthon maradtaknak.

    Ezt mi magyarok nem tudjuk utánuk csinálni!!! Mi erdélyiek már fáradtak vagyunk; a magyarországi közvéleményt pedig most nem érdekli a magyarság sorsa. De fontos az ott mostan, hogy piszkálódásból élő újság terjesztheti-e szabadon a mocskot a magyar nép között a sajtószabadság szentségének védelme alatt vagy sem.

    A sajtó a közvéleménynek hű tükre: a balázsfalvi napok idején a fővárosi lapok közöltek néhány cikket az Astra gyűlésről (igaz, hogy egyrészüké, még tekintélyes napilapoké is, roppant téves és furcsa volt), de hamar végeztek vele, és ma már vígan tovább csépelik az obstrukció ócska szalmáját. De mi nem térhetünk oly könnyen és oly hamar napirendre; mert elvégre ez a játék a mi bőrünkre megy. Közvetlenül a miénkre, de végeredményben az egész magyarságéra.

    És mi tanulni is akartunk ott Balázsfalván, mert nagyon nagy szükségünk van immár erre, és lehetett is ott tanulni sokat az oláhoktól…

    Láttunk egy hatalmas nemzetgyűlést, hallottunk halálosan komoly beszédeket. De nem láttunk pózolást, nem hallottunk frázisokat. Ez az egyik tanulság.

    Láttunk ott egy hadsereget: nemzeti hadsereget. Mert ez a gyülekezet nem Janku és Axentye hordája többé, ez nem támad ellenünk kaszával és faágyuval. És nem fog többé Bécs szolgálatába állni. Ez itt már nemzet, mely öntudatos munkával, pénzzel és kultúrával szerelte föl magát. Ez a másik tanulság.

    Láttuk azt, hogy az odasereglett nép milyen áhítattal szívta magába vezérei tanítását, milyen lelkesedéssel hallgatta a sokszor unalmas beszédeket, hogy meg volt elégedve mindennel, amit kapott, nem kritizált semmit, de fizette örömmel filléreit az Astrának. És nem volt ott rendetlenség, nem volt ott szó politikáról, nem volt ott izgatás; száraz számadatokat hallottunk, száraz tényeket soroltak elő a szónokok nyugodtan, majdnem unalmasan.

    És az volt a benyomásunk, hogy ez volt az utóbbi esztendők egyik legnagyobb politikai eseménye, ez volt a legveszedelmesebb nemzetiségi politikai izgatás. Ez a harmadik tanulság.

    Néhai nagy újságírónk, magyarságunk ideáljaiért utolsó leheletéig harcoló Beksics Gusztáv megjövendölte egykoron – nem is olyan régen – hogy mihelyst az erdélyi oláhság kultúrailag, vagyonilag és társadalmilag konszolidálódik, abban a pillanatban kérdéssé válik a magyar Erdély léte. Ma, az Astra gyűlése után tudhatjuk – ha csak el nem fedtünk szemünket, be nem dugtuk fülünket –, hogy a vagyonilag, társadalmilag, sőt kultúrailag is szervezett oláh társadalom Erdélyben készen van. Ez a társadalom tisztában van erejével, céljaival, ez a társadalom fegyelmezett, fanatikus és idealista. Ez a társadalom: nemzet.

    Olvasom a zsoltárokat: „A mi útjainkban most körülvettek minket és csak azt figyelik, mikor teperhessenek a földre.” „Hasonlóak a prédaleső oroszlánhoz és a barlangban ülő oroszlánkölykökhöz.” (Dávid 17. zsoltár 11-12. vers)

    Ez az oláh társadalom annyira természetes ellenségünk, hogy ezt sem szép szóval, sem erőszakkal a magunk részére nyerni nem tudhatjuk. Amit állam és társadalom erre a célra áldoz, az teljesen haszontalan munka és erőpocsékolás. Az erdélyi oláh a maga jószántából magyar nem lesz soha. A magyar nyelv megtanulására sincsen szüksége – hiszen nekünk, erdélyi magyaroknak sokkal inkább szükségünk van az oláh nyelv tudására. Inkább francia és német nyelvekre tanítják gyermekeiket. De a magyar állameszme részére sem hódíthatjuk meg az oláhságunkat többé, amióta tőszomszédunk a szabad, nemzeti és hatalmasan fejlődő Románia.

    Mai helyzetünk az, hogy a zárt sorokban, egységes vezetés alatt és öntudatosan előrenyomuló oláhsággal szemben az erdélyi elszegényedett, fáradt és reményvesztett magyar társadalom lépésről-lépésre, lassan de folytonosan kénytelen visszavonulni minden téren. Sorsunkat előre látjuk, és csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék vagyunk, és segítségünkre nem jön sem a nagymagyarországi társadalom, sem az államhatalom.

    A magyarországi társadalomra sohasem számíthattunk. A múltban is mi: Erdély voltunk azok, akik, ha kellett, segítséget vittünk Magyarországnak. Jutalmat ezért sohasem kértünk és sohasem vártunk.

    De az államhatalommal másképpen vagyunk. Annak kötelessége volna minket legalább segíteni, ha már nem vállalja a teljes védelmet. Kötelessége volna minden eszközt, minden fegyvert a mi részünkre szolgáltatni és oláhjainktól minden eszközt és minden fegyvert elvenni, mellyel nekünk árthat. Ezt nevezhetjük jogtalanságnak, nevezhetjük embertelenségnek, jogállamban nincsen is ez helyén. De az orvos is megöli a magzatot, tehát gyilkol, amikor arról van szó, hogy vagy az anya vagy a gyermek maradjon életben. És lássuk vajon a külföld nemzeti államai milyen eszközökkel védekeznek nemzetiségeik ellen, illetőleg hogyan védelmezik nemzetüket:

    1. Pózenben tilos a lengyeleknek német birtokot vásárolniok.

    2. Romániában tilos iskolákban (nyilvános iskolákban), sőt templomokban más nyelven, mint oláhul beszélni és tanítani.

    3. A szabad Amerika csak azt ismeri el állama polgárául, aki szóban és írásban bírja az angol nyelvet, és tisztában van az alkotmány főbb elveivel: szavazati joga pedig csak állampolgárnak van.

    Mi sok törvényt, elvet vettünk át idegenből, sokszor ránk károsat vagy legalább is problematikusat; vajon mért nem vettünk át ilyenforma törvényeket is? Pedig ilyen törvényeknek sikerük van és – nem kerülnek pénzbe.

    E helyett évekig tartó válságokba visszük országunkat a problematikus egyenlő, általános, titkos választójogért való küzdelemmel és a nemzeti hadseregért való harccal (ez utóbbi – elismerem – nagy dolog, de bajosabb megcsinálni, mint egy új nemzetiségi törvényt).

    De nemzetiségeink kultúráját milliókkal segíti a magyar állam – méltányosság címén…

    … E héten Kolozsvárott ünnepi közgyűlést tart az EMKE. Hatszáz vendég jelentkezett eddig, és a város aggódik, hogy hol helyezze el ezt a sok embert. Balázsfalván – a 2500 lakosú faluban – 6000 embert láttak szívesen vendégül három napig – a román kultúra nevében.

    Kolozsvárott – a 60.000 ezer lakosú városban – 600 vendég gondot okoz – a magyar kultúra nevében. Ehhez – úgy gondolom – nem kell kommentárt fűznöm!!!

    Majdnem minden évben tartunk Erdélyben székely-kongresszust; melynek eredménye mindenkor egy-egy memorandum – de sikere egyiknek sem volt. Azt hiszem, már meg is unták a minisztériumok az erdélyi magyarok ügyeit – el is olvasni. A székelyek segítségére miniszterileg Sepsiszentgyörgyre telepített „Hitelbank” akár be is csukhatja a boltját – semmi dolga sincsen. Ma is olcsóbb a Transilvania, az Albia meg a szebeni bank pénze, mint a magyar pénz. És éppen a múlt héten árverezték el a kolozsvári Nemzeti Színház alapítványi birtokát; a magyar kultúrminiszter asszisztenciája mellett, – az oláhok vették meg. Ehhez sem kell kommentár.

    Hát tessék Kolozsvárra jönni EMKE gyűlésre. De nekünk hiába beszélnek, hiába ígérnek már. Kezdünk nem hinni semmiben, ami Pestről jön, kezdünk nem hinni miniszteri nagy nemzetmentő terveknek.

    Ha magyar pap volnék, jövő vasárnap a következő textusról tartanék prédikációt: „A szívem remeg, elhagyott az erőm és az én szememnek világa kialszik.” „Barátaim és szeretteim elfordultak tőlem az én csapásomban, és az én rokonaim is elhúzódnak tőlem.” (Dávid 38. zsoltár, 11-12. vers).

    Hazafias tisztelettel: Kós Károly

Lasă un răspuns

Completează mai jos detaliile tale sau dă clic pe un icon pentru a te autentifica:

Logo WordPress.com

Comentezi folosind contul tău WordPress.com. Dezautentificare / Schimbă )

Poză Twitter

Comentezi folosind contul tău Twitter. Dezautentificare / Schimbă )

Fotografie Facebook

Comentezi folosind contul tău Facebook. Dezautentificare / Schimbă )

Fotografie Google+

Comentezi folosind contul tău Google+. Dezautentificare / Schimbă )

Conectare la %s